Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

2012 őszén megnyilt a Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház, ahova mára már több mint ötven szervezet költözött be:
- 19 alkotó- és vizuális művészeti csoport - 24 előadó-művészeti egyesület és társulat - 8 egyéb civil szervezet
 
 
Az egykori középiskola mintegy 6500 négyzetméteres impozáns épületében irodák, próbatermek, raktárak valamint színházterem, galéria, kávézó áll az előadó- és alkotóművészek valamint az idelátogató közönség szolgálatára.
 
Az intézmény célja egy aktív, működő háttér, egy kreatív alkotói bázis, szellemi műhely létrehozása, ahol számos produkció és projekt elő- és utóélete nyerhet biztonságot azáltal, hogy próbák, díszletmunka, jelmezkészítés, zártkörű munkabemutatók valamint raktározás, tárolás, irodai munka, pályázatírás folyhat itt.
 
 
Tovább 1027 Budapest, Jurányi u. 1.

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

30 program


EGYASSZONY
: Orlai Produkció - Füge Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az Orlai Produkció a Fügével közösen mutatja be az Egyasszony című darabot Tenki Réka előadásában.

DEKK Színház - FÜGE: A SZERELEM ZSOLDOSAI Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az előadás a DEKK projekt része A DUMASZÍNHÁZ előadása Zenés párterápia Dumaszínház - Füge Produkció

LESZÁMOLÁS VELEM: Orlai Produkció - Füge Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az előadás hossza: kb. 70 perc Az előadást 14 éven felüliek számára ajánljuk.

KORRUP SCHŐN: TÁP Színház Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

A személyes történeteken keresztül egy különleges formájú előadásban tárul elénk fokozatosan egy kisváros nem egy problémás ügye.

GÓLYAKALIFA - Füge Produkció-TITÁNium-Miskolci Nemzeti Színház-PESTI EST Jegyvásárlás
13 Esemény

Kettéhasadt monodráma Babits A gólyakalifa című regénye alapján Az előadást tizenhat éven felülieknek ajánljuk.

IZLAND-MAGYARORSZÁG - FAQ Színház Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Miért hagyja el valaki az országot, ahova született? Mit képzel el ideális lakóhelyként? Mi az ő utópiája? Hogy talál rá? Milyen módon jut el oda? Hogy keresi a helyét ezen a messzi, sehol-helyen? Tud-e ott gyökeret ereszteni? Hogy alakul át ebben a távolságban a hazájáról alkotott képe?

DEKK Színház - FÜGE – A POLITIKUSOK LELKI VILÁGA - Miközben rajtuk röhögünk, ők rajtunk röhögnek Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás a DEKK projekt része A politikusok lelki világa

Gerlóczy Márton: A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA - Orlai Produkció - Füge Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény

GERLÓCZY MÁRTON: A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA

Gogol: EGY ŐRÜLT NAPLÓJA - Orlai Produkció - Füge Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Nyikolaj Vasziljevics Gogol Egy őrült naplója Czímer József fordítása alapján

DEKK Színház - FÜGE: Magyar nátha Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az előadás a DEKK projekt része.

Spiró György: ÁRPÁD-HÁZ - HOPPart Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Spiró György: Árpád-ház Vérzékeny és naiv krónika

ETIKETT avagy A tökéletes ember: Staféta- Stereo Akt Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

STEREO Akt: ETIKETT avagy A tökéletes ember - természetfilm egy beszélő szobában. Az előadás a Kortárs Drámafesztivál Budapest 2016 keretében kerül bemutatásra.

MASSZA  - RÉV Színházi és Nevelési Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Varsányi Péter: A MEGTORLÁS NAPJA - Pesti Est- Füge Produkció -  TITÁNium Jegyvásárlás
13 Esemény

Füge Produkció – Pesti Est – TITÁNium színházi nevelési előadás Elliot Rodger: Kifordult világom című önéletrajza alapján Az előadást tizenhat éven felülieknek ajánljuk.

DEKK Színház – FÜGE: 40! avagy Véges élet Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az előadás a DEKK projekt része. Az élet véges. 40-nél van vége. Vagy nem…?

ÖRÖMSORVASZTÓ - A Tudás 6alom Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Parti Nagy Lajos: AZ ÉTKEZÉS ÁRTALMASSÁGÁRÓL - Orlai Produkció - Füge Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény

Az azonos című hosszúpróza, mikor évekkel ezelőtt megjelent, az „előadás” alcímet viselte, nem véletlenül. Árkategóriák: 3500ft Tetlház esetén plusz 2500ft Pótszék (10db faszék az első sorban)

Gerlóczy Márton: A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA - Orlai Produkció - Füge Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény

Monodráma

Cserna-Szabó András: SÖMMI. - K2 Színház Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Rózsa Sándor története nem poros, régi tárgyként kerül kiállításra Cserna-Szabó regényében, hanem hús-vér magyar sorsörténetként.

TAKEOVER: Bartáth Márk- Somló Dávid- Zságer-Varga Ákos-Varga Vince Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

STAFÉTA - STEREO AKT: VÉDETT FÉRFIAK KERTJE Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Felülről az ibolyát - STEREO Akt - II. TITÁNium Színházi Szemle Trafó-díjas ea. Jegyvásárlás
13 Esemény

Mi az a Bucket List? Neked van? Van még valami elintézetlen ügyed, mielőtt meghalsz?

DEKK Színház - FÜGE - Első kétszáz évem Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az előadás a DEKK projekt része. DEKK Színház - Füge Produkció

Pass Andrea: BEBÚJÓS: Staféta - Pesti Est -Füge Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

A STAFÉTA és a PESTI EST bemutatja: Füge Produkció, PASS ANDREA: BEBÚJÓS

Soóky László: EGY DISZNÓTOR PONTOS LEÍRÁSA Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Egy disznótor pontos leírása

DEKK Színház - FÜGE: A férfiak szexuális világa Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Az előadás a DEKK projekt része. Dumaszínház - FÜGE: A férfiak szexuális világa

Szabó Borbála: SZÜLŐI ÉRTEKEZLET - Füge Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Hol van a határ diktatúra és szervezett iskolarendszer között? Hol van a határ felnőtt és gyerek között?

Scallbouche Társulat: Frank Stein Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

A Scallabouche Társulat bemutatja: FRANK STEIN részben fiktív, részben Mary Shelley, részben kihallgatott történet-töredékek

A PITBULL CSELEKEDETEI: Titkos Társulat-Füge-Trafó Jegyvásárlás
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Titkos Társulat – FÜGE – Trafó Kárpáti Péter: A Pitbull cselekedetei

AlkalMáté Trupp: Fenyő Iván
13 Esemény
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház