„P. hét éve nem hagyta el a lakását. Agorafóbiás. Betegsége a súlyosabb fajtából való: lakásában sem tűr meg senkit. P. hét éve csak videofonon kommunikál a világgal. Tulajdonképpen teljes joggal vesz részt a társadalomban: betegsége előtt jó állása volt, betegbiztosítása prémium kategóriás, mindene megvan, amire szüksége van a lét és lélek fenntartásához. Bizonyos aspektusból nézve élete irigylésre méltó. Legalábbis így látszik kívülről. De P. magányos.

Mindenki elkövet mindent, hogy ne így legyen: az anyja – aki egyedül nevelte fel – mindennap jelentkezik. Pszichológusa immár hét éve próbálkozik, hogy páciense valamikor elhagyhassa a lakását. Mellesleg társkereső klubba íratja P.-t, finom erőszakkal terelve egy igazi kapcsolat felé. A telefonos háztartási ügyelet embere segít, ha elromlik a porszívó, és tanácsot is ad – ha nem kérik, akkor is. Biztosítója még szexpartnerrel is szolgál adott esetben. P.-nek mégis hiányzik valami. A virtuális szexjátékok elodázzák ugyan a robbanás pillanatát, de a hiányt nem tudják eltüntetni. És akkor megjelenik Éva. Csak a videofon képernyőjén persze. Éva nem sajnálkozik, nem akar jónak látszani. Ő az egyetlen, aki nem hiteget, mivel ő maga sem hisz. Viszont ő az egyetlen, aki odamegy. És minden megváltozik. P. elhagyja a lakást, de majdnem az életével fizet érte...

A darab A szerelmes Thomas című francia filmhez készült, Philippe Blasband által írt forgatókönyv nyomán jött létre. A mű igazi mai történet. A színpadon egyetlen színész játszik. Mindenki más élőben – de virtuálisan – lesz jelen a színpadon, egy videofon segítségével. A mai technikai színvonal lehetővé teszi, hogy bármelyik szereplő (P.-t kivéve természetesen) a játszóhelytől térben messze legyen. Tulajdonképpen a Földön akárhol.” (Dömötör Tamás)