„Ugyanaz történik, lásd, e világ színpadán és folyása szerint is, van császár, főpap, szóval, ahány szereplő csak lehet valamely színdarabban. Mikor azonban a darabnak vége van, azaz ha vége az életnek: a halál minden szereplőt kivetkőztet öltözékéből, mely a többitől megkülönböztette, s a sírban aztán egyenlőkké lesznek valamennyien.” (Miguel de Cervantes)

Don Quijote, a búsképű lovag egy áhított, elképzelt valóságban létezik. Hite miatt számos konfliktusba keveredik a korántsem lovagias való életben. Bár végső kijózanodása fájdalmas, sőt halálos, erős jellemén nem változtatnak az átélt kalandok. Esetlen szolgájával, Sanchóval olyan komikus párost alkotnak, akiknek igaza évszázadokon átível.

Kozma Attila koreográfus a darabról: „Don Quijote nem igazi bolond, csak erősen hisz valamiben. Az őszinteségben, a tisztességben, a becsületben. Mindenki tudja, hogy igaza van, de a világ nem így működik. Egyszerűbb bolondnak kikiáltani valakit, mert így könnyebb ránézni saját képünkre abban a tükörben, amit nekünk tart. Az előadás erősen támaszkodik majd a humorra és a groteszkre, teszi ezt mai zenével, mai emberekkel egy maiként értelmezett történetben. A középpontban az út áll, az út az őrülettől a kijózanodásig.”