Sokszor azok az emberek bántanak minket, élnek vissza a hatalmukkal, akiket szeretünk, akiknek sokat köszönhetünk.

Gyerekek vagyunk, de nem csak a családunkban, hanem abban a demokráciában is, amiben élünk. Nem nőttünk fel. Gyerekként kezelnek minket, de ami még rosszabb, mi is gyereknek gondoljuk magunkat. Hagyjuk, hogy a nálunk erősebb, hangosabb mondja meg kik vagyunk, mit csináljunk és hol a helyünk. A felnőttség azt jelenti, hogy az ember a saját lábára áll. Kimond dolgokat, képviseli a határait, és cselekszik. Ez felelősséggel jár. És nem csak jogokkal, de kötelességekkel is. Meg kell szólalni. Ki kell állni magunkért. Csak az tud felelősséget vállalni, aki tudja a jogait és él is velük.

Könnyű ezt mondani, de minden személyes történet, hihetetlenül bonyolult, és minden kiállás nehéz.

És fontos, hogy miután megöltük apáinkat, legyen tudásunk, célunk, és saját mondanivalónk, amivel a helyükbe lépünk. Nekem erről szól a Születésnap.

Pelsőczy Réka, rendező