O’Neill harminc évet átölelő drámaírói munkássága az utolsó amerikai békeévben, 1916-ban kezdődött. Fiatal korában sok mindennel próbálkozott. Volt aranyásó, egyetemi hallgató, újságíró, műszaki rajzoló, tehergőzösön szolgáló matróz és – népszerű, ír bevándorló apja nyomdokait követve – színész. Az első világháború idején egy tuberkulotikus fertőzést követő, hosszú ideig tartó lábadozás ideje alatt kezdett drámaírással foglalkozni – ő is tagja lett Baker professzor híres drámaírói műhely-szemináriumának. Negyvennyolc darabot magába foglaló életművében mindig új – szinte drámáról drámára változó formákkal kísérletezett. 1936-ban Nobeldíjjal ismerték el munkásságát.

O’Neill minden darabjában az emberi, erkölcsi normákat kutatta, szemben az érvényes és embertelen társadalmi normákkal. Elvetette a puritán hagyományokra épülő, önfegyelemmel és beépített gátlásokkal körülbástyázott, hagyományos társadalom erkölcsi kódexét, azonban belső felszabadulásra vágyó hőseinek sorában egyre több lett a pszichopata.

Stílusa a naturalista és expresszionista kísérletek után – fölhasználva azok tanulságát – az emberábrázolás, a gondolati mélység és drámai intenzitás csúcsait jelentik.

Fordította: Vass István
díszlettervező: Horesnyi Balázs
jelmeztervező: Szakács Györgyi
zene: Vukán György
dramaturg: Kovács Krisztina
rendező munkatársa: Kiss Hédi, Csethe Katalin

rendező: Tordy Géza

Az előadás időtartama: 2 óra 30 perc