Hogy jöttél be az életembe, ha a pincekulcsot adtam oda neked a lakáskulcs helyett?

„A férfi talán az éjszaka művésze, és a nő talán az ő életének a rejtélye.

A szerelemről írni nem más, mint megfékezni a kétértelműség gyakorlatát.

Egy szép reggelen a férfi felébred az ágyában, mellette egy ismeretlen nő, aki mindvégig titokzatos marad. Ki lehet ő? A halál? A vágy? A szerelem? Végtére is ez mit sem számít, mert a beavatás a legfontosabb. A szerelemről írni nem más, mint bátran álmodni. Kilenc éjszakájuk van, hogy megismerjék egymást. Hogy egy életnyi űrt betöltsenek? Hogy megértsék a lényeget? Mindenesetre a férfi megtanítja a nőt, hogyan érzékelje a világ hangjait egy szoba falain keresztül. A nő pedig megtanítja a férfit arra, hogyan lehet szavak nélkül beszélgetni. A szerelemről írni nem más, mint átlépni a belső határokat. A férfi különös ajándékot kap a születésnapjára: egy láthatatlan madarat, amely a létezés értelmére ad magyarázatot. És a nő megígéri neki, hogy meglátogatja majd egy másik életében. A szerelemről írni nem más, mint az idővel játszani. Tudjuk, mikor kezdődik.  S azt akarjuk, hogy örökké tartson és soha ne érjen véget. Ez egy játék a mindig és a soha közötti találkozással.”
(Matei Vișniec nekünk írt levele - 2018. 10. 10.)

Nő: Szorcsik Kriszta
Férfi: Seress Zoltán

Rendező: Telihay Péter
Fordította: Mihály Csaba 

Az előadás a Független Színművészetért Alapítvány és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósult meg.