De még a betegség idején is csak férje árnyékában tud létezni, mert a költő az utolsó szó jogán megírja a Jónás könyvét és annak lírikus lezárását, a Jónás imáját. Babits, aki megélte és megénekelte már az első világégést is, most az új háború küszöbén beteg gégéje helyett költőségét teszi a boncasztalra, hogy ha kiszakad ajka, akkor is, de kiáltson Ninive ellen. Hisz a szó a prófétáé, a fegyver meg Istené. De mi történik, ha az új kor új Jónása nem a lelkiismeretében, hanem a beszédében fogyatékos? Hogyan nyilatkozik meg a költő, ha a versnek nem olvastatnia kell magát, hanem megszólalnia? Ekkor tör elő a feleségből a művész, a jó asszonyból a tanítvány, az első olvasóból az első értelmező. Babits Mihály művét Török Sophie adja elő, a beteg költővel karöltve, egy különös drámajáték, házastársi rítus keretében, ahol Babits a próféta, Török Sophie pedig a kinyilatkoztató isten. Ketten játsszák el a Jónás könyvét, de többet is megmutatnak a szövegből: hagyják, hogy az allegorikus mű felfedje magát, és helyet kapjon benne mind a történelem, mind magánéletük.

Török Sophie: Kéner Gabriella
Babits Mihály: Báhner Péter
Látvány: Pipei Borbála
Dramaturg: Pásztó András
Rendező: Kaj Ádám