Van egy család; illetve kettő; illetve egy sem. Az első család: a pátriárka és a három fia, meg a pártában maradt nagybácsi. Anya sehol. Volt, de eltűnt, és csak remélni merhetjük, hogy a kegyes végelgyengülés vitte el. A másik család: a három fiú közül a legidősebb, akinek sikerült kitörnie a szülői ház, a kelet-londoni proli-lét sivárságából, Amerikába ment, ahol tudományos karriert csinált, meg három gyereket (fiú mind) és most fiatal feleségével váratlanul hazatér, hogy körülnézzen a múltjában. A gyerekeket otthon hagyták. A családi találkozó természetesen nem úgy sül el, ahogy várták – soha semmi sem sül el úgy – sőt, minden tökéletes zűrzavarba torkollik. Hacsak nem (kacsint ki Pinter a sorai közül) ez a tökéletes zűrzavar volt az, amire egész idő alatt vártak, reménytől dobogó szívvel és rettegéstől izzó aggyal: vagy épp fordítva… 

A színdarabot nem kíséri semmiféle zene, de a hangeffektusok remekül kitaláltak és fokozzák a drámai hatást, ugyancsak a fény léte vagy éppen nem léte a színpadon. A néző az első felvonástól az utolsó jelenetig feszülten figyel, a darab nem fullad ki, sőt remekül kihasználja a történet adta lehetőséget, a megdöbbentő élményt, amely szinte az utolsó percekben éri el kirobbanó hatását.

 Az előadás hossza: 130 perc egy szünettel