Az irodalomkritika Hedda Gablert a „női Hamletként” tartja számon. Ibsen szerint „Hedda számára az élet komédia, melynek nem éri meg kivárni a végét”. A gyönyörű, erélyes, büszke Hedda a biztonságos életért, a nyugodt, fényűző életmód kedvéért hozzámegy az átlagos, megbízható, de legkevésbé sem briliáns professzorjelölthöz, Jørgenhez. Megfeneklett kapcsolatukba hirtelen betoppan egy harmadik, a múltból felbukkanó idegen, Ejlert, aki tükröt tart elébük, megidézi egykori, titkokkal terhes közös múltjukat, és kibogozza viszonyukat. Az asszony rajong a nagy, végletes gesztusokért, céljai és indítékai sajátos logikát követnek. Semmilyen eszköztől nem riad vissza annak érdekében, hogy irányítása alá vonja a körülötte élő férfiak életét. Ejlert szakmájában és magánéletében is riválisa lesz Jørgennek…

Henrik Ibsen (1828-1906) nemcsak a polgári élet hétköznapi katasztrófáinak első nagy drámai ábrázolója volt, de egyúttal a nőalakok, a női sorsok specialistája is. A szerző a megértés és a megérteni vágyás, nem pedig a morál felől közelített alakjai felé, s nem riadt vissza olyan helyzetek elemzésétől sem, melyek közfelháborodást váltottak ki.