A Nyugat indulásának éveiben, az irodalom megújulásával párhuzamosan, a magyar társadalomban megindult egy csendes forradalom. Polgári nők serege vágyott vagy kényszerült arra, hogy otthagyva a „privát mamuskaéletet”, egzisztenciát, sikert és megbecsülést vívjon ki magának – saját jogon. Ennek az átmeneti kornak emblematikus figurái a folyóirat körül íróként, múzsaként, feleségként, barátként szereplő nők, akiknek sorsa és munkássága ma már elhomályosult része kulturális emlékezetünknek.

A nőNYUGAT róluk szól.
Szerelmeikről, házasságukról, sikereikről, kudarcaikról. Elhallgatott és kimondott, leírt és elfeledett szavaikról. Éleslátásukról, amellyel magukat és kortársaikat szenvedélyes elemzés alá veszik. A nőNYUGAT nem hangos irodalomtörténet, és nem kíván megkésett elégtételt nyújtani a nagy férfiak árnyékában élő és író nőknek. Legalábbis nem úgy. Ha van egy szóba sűríthető szándék, akkor az a beszéd: beszéljünk róluk, általuk magunkról, beszéljünk nőről és férfiról, beszéljünk arról, hogy miként éljünk teljes életet, és hogyan szembesüljünk ennek elborzasztó lehetetlenségével.

Cimbalom: Szalai András, Oláh Gergely

Ügyelő: Svébis György